2008. július 6., vasárnap

Gombakrémleves


Biciklitúrából fáradtan, nem túl éhesen tértünk haza, és időnk sem volt a terülj-terülj asztalkámhoz, így csak egy kis könnyed gombakrémlevest dobtunk be (amit még hajnalban főztem), hogy aztán újult erővel tovakerekezzünk egy másik irányba, a Csele-patak felé, hogy a Duna nemrég felfedezett aranyszínű homokos strandján süttessük magunkat még szenesebbre.

Fürdeni eszünk ágában sem volt, és én kérek elnézést azoktól, akik másképp gondolkodnak, de az emberi butaság határtalan. Egyeseknek nem elég elrettentő az, hogy több ország mocskát hömpölygeti a Duna egészen Mohácsig (majd tovább), gyárak, hajók, szennyvízcsatornák ürítik a folyóba szennyüket, halak mellett bolhás kutyák úszkálnak a vízben, sőt, a szemünk láttára 3 nagy lovat szőrén megülve vezetnek a hűsítő habok közé a közeli lovardából, akik ott, a vízben végzik nagydolgukat (láttuk!), nem, nem elég ez sem :( A lovaktól nem messze lubickolnak a szülőkkel az apró gyermekek, mit sem törődve mindezzel. Hát kérem, mások vagyunk. De ennyire?!? Én sosem engedném meg a gyermekemnek, hogy bemenjen, azt meg pláne nem hagynám, hogy a lovakkal együtt fürödjenek egy amúgy is überszennyezett folyóban, akármilyen meleg is van. :((( szomorú, de ez van.

Jöjjön most a gombakrémleves:

hozzávalók

50 dkg gomba
2 kisebb krumpli
2 kisebb hagyma
1 gerezd fokhagyma
1,5 l húslevesalaplé
1 dl tejszín
bors
kakukkfű
füstölt mozzarella sajt

elkészítés

Félreteszek 3-4 fej gombát. Olajon megpirítom a kockára vágott hagymát, krumplit, gombát. Mikor már megpuhultak, pépesítem botmixerrel. Felöntöm a húslevesalappal, de kockából is főzhetünk, ha nincs épp a fagyasztóban eltéve valamennyi maradék húsleves. Fűszerezem borssal, kakukkfűvel, a fokhagymát belenyomom. Összeforralom, majd a feldarabolt gombaszeleteket hozzáadom, végül a tejszínt is. Pár percig még főzöm. Tálaláskor megszórom reszelt füstölt mozzarella sajttal, díszítem kakukkfűvel.

A lé nélküli pépesítés az én ötletem, nagy ötlet :) így nem fröcsköl szanaszét a leves, minden krémlevesnél így járok el ezentúl.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Leírásod a régi tiszai fürdőzőkre emlékeztett Szolnokon. Egyszer voltam benne, de akkor sem nyerte el a tetszésemet. Mára már bezárták a szabadstrandot.
A fröcskölés szerintem botmixer fejétől is függ - no meg persze előnyösebb egy magas edényben pürésíteni a lével együtt ;)

miniMálna írta...

ezek szerint szolnoki srác vagy, beatbull?
pürésítés így marad, nekem bevált ez a módszer :))