2009. október 18., vasárnap

Tiramisu

Érdekes, valamilyen oknál fogva meg voltam győződve róla tudat alatt, hogy én ezt a receptet egykor már publikáltam, méghozzá fotóval. Roppant céltudatosan nyitottam meg a blogomat e recept után kutatva, mikor másodjára is tiramisut készültem csinálni. És sehol nem találtam, csak a fotót a gasztromappámban a gépen. Így újból rákerestem Toma blogjára. Íme a régóta lapuló fotó, és hozzá a receptúra, hogy legközelebb kéznél legyen. (az ú azért hosszú, mert régen úgy gondoltam, ez így autentikus. heh.)

Bűntudat nélkül benyomok egymagam egy ilyen tehénkés tálkával, annyira abbahagyhatatlan.

hozzávalók

250 g mascarpone
3 tojás
200 g babapiskóta
3 dl espresso
1/2 dl rum
3-4 ek. cukor
holland kakaópor

elkészítés

  1. A tojás sárgáját habosra keverem a cukorral, hozzáadom a mascarponét.
  2. Egy másik tálban a tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verem, majd belekeverem a krémbe.
  3. A rumos kávéba mártogatott babapiskótákat egy tál aljába fektetem, majd következő rétegnek rákanalazok krémet, aztán megint piskóta, megint krém.
  4. A krém tetejét megszórom kakaóporral.
  5. Hűtőbe teszem pár órára.

11 megjegyzés:

Kiyná Mathir írta...

Én is kérek ;-)

miniMálna írta...

nem is szereted...

Kiyná Mathir írta...

De megkívántam a kép alapján. :$

starfi írta...

nocsak nocsak, micsoda meglepetés:)

ez a film hatása?:D

miniMálna írta...

zim, akkor majd kapsz :)

starf, julia&julie hatása is. meg valami más ;) (vannak, akik hiányolnak)

Névtelen írta...

szia!

jó kis blog, a képeket is te készíted? nagyon kíváncsi lennék milyen gépet használsz, milyen beállítássokkal, stb. engem ugyanis nagyon érdekel az ételfotózás és gyűjtöm a tapasztalatokat

köszi

Hanna

miniMálna írta...

szia Hanna! /szép a neved :)/

Az ételfotókat én készítem, igen :)

Biztos azt hiszed, h tükörreflexes gépem van, pedig nem. Amit használok, az egy régi (legalább 5 éves) kompakt masina, a kedvedért utánanéztem a típusának is: Olympus FE 100-as.

Annak ellenére, h szeretnék tükörreflexeset, azt vallom, h bármilyen fényképezővel tudsz szép képeket csinálni, csak megfelelő fényviszonyok, megkoreografált beállítások és némi photoshopp szükségeltetik. Az első szabály, h ne fentről fotózz, hanem kissé oldalról-fentről :) és legyen valami egyszerű háttered. Csinálj többet, h utólag legyen miből kiválasztanod a legjobbat :)

Na nem mondtam nagy okosságokat, de az már fél siker, ha érdekel az ételfotózás és szívből csinálod :)

Sok sikert hozzá!

Kiyná Mathir írta...

Ez a lány tündérien fotóz! Fogadd meg a tanácsait!

miniMálna írta...

:D

SZINTIA írta...

Bizony-bizony, gyönyörű a fotó, mint mindig!;)
Imádom a Tiramisut!:)

miniMálna írta...

Szintia, te meg drága vagy, mint mindig! ;)