Habcsók dióval

Sokan úgy gondolják, hogy a habcsók karácsonyi édesség, azonban az év bármely szakában össze lehet dobni, ha akad a hűtőben maradék tojásfehérje. És ez ugye gyakran megesik, mert a tojásnak csupán a sárgáját kell felhasználni pl. a vaníliakrémhez vagy a fánkhoz. Arra azért ügyeljünk, hogy felhasználás előtt pár órával vegyük ki a hűtőből, hogy szobahőmérsékletű fehérjével dolgozzunk.

Ez itt alaprecept, de ha kedvünk támad, akkor ízesíteni lehet fahéjjal, kókusszal, vaníliával vagy akár mandulával is. Nálunk nem hiányozhat a tetejéről a dió sosem.

Nigella Lawson olyannyira biztosra megy, hogy ekkora mennyiséghez 2 ek. keményítőt is tesz, én is kipróbáltam, és annyi a különbség, hogy fura íze lesz, úgyhogy nem kell az bele!

hozzávalók

4 tojásfehérje
25 dkg porcukor
annyi egész dió, ahány csók

elkészítés

1. A szobahőmérsékletű fehérjét viszonylag kemény habbá verem.
2. Fokozatosan apránként beleadagolom a porcukrot is.
3. Nyomózsákba (vagy egy kivágott sarkú zacskóba) kanalazom, és sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomok karikákat vagy halmokat.
4. A műveletet ha megismétlem, igazán magas habcsókok kerekednek.
5. Minden egyes habcsók tetejére 1-1 diót biggyesztek.
6. 150 fokon legalább fél órát sütöm.

Amennyire könnyűnek tűnik, olyan veszélyes! ;)

7 dolog rólam

Vicces. Nem káprázik ám senkinek sem a szeme, és ha valahonnan ismerős a cím, akkor elárulom honnan: még októberben söpört végig a gasztrobloggerek között eme kördés. Aztán még egy, meg még egy...ésígytovább. Összvissz 4 körkérdéssel vagyok azóta is adós, ezennel belevágok, leróvom hát tartozásom, hiszen ha mások nem is, a kérdezők biztos kíváncsiak 7 dologra rólam, 1 gyerekkori emlékemre, könyvolvasási szokásaimra (hahá) és függőségeimre (wíí). Na de ne rohanjunk annyira előre, jöjjön ezúttal 7 dolog rólam, mely kördést Sylvia, Lekváros kukta és Zsuzsi repítette felém.

1) A barna mellett a kedvenc színem a rózsaszín. Olyannyira, hogy a laptopomtól kezdve az iPodomon át az esetnyőmig mindenem rózsaszín.

2) Ezalól csupán ruhatáram képez kivételt: volt idő, amikor csupa barnában jártam - egyetem másod- és harmadév. Gólyabálban ugyanis úgy megdícsértek, hogy mennyire jól megy a kék szememhez és akkor még szőke hajamhoz a csokibarna estélyi, hogy onnantól kezdve másba nem is láttak.
Ez odáig fajult, hogy másodév végén hosszú szőke hajamból sötétbarna hosszú (majd mivel gyorsan rájöttem, hogy a szőke jobban állt, barna rövid) lett, és onnantól kezdve senki nem ismert meg. :D Az évfolyamtársaimnak, szomszédaimnak, sőt barátnőimnek is kellett pár másodperc, mire leesett a tantusz, hogy én ÉN vagyok.
Most már lazul a hurok. Barna mellett szerepet kap a fekete, rózsaszín, szürke, lila is (követve az idei divatszíneket rájöttem, hogy jól állnak).

3) Javíthatatlan késős típus vagyok, az a mindenhova utolsó percben indulós, aztán rohanós fajta. Ezt Starfi, Enikő és Petra is meg tudják erősíteni, ugye az első GBT? ;)
Egy darabig jóanyám kordában tudott tartani, gimiből is csak egyszer késtem el 6 év alatt, ellenben minden egyes reggel loholtam odáig, illetve utolsó évben száguldoztam kispolskival: emlékszem, egyszer annyira siettem, hogy 2 mappám is (egyik tele fénymásolt magyar érettségi tételekkel, köszi Ági ;) másik tele a felbecsülhetetlen értékű általam keserves munkával kidolgozott töri tételekkel) a kocsi tetején maradt induláskor és az első adandó alkalommal, a legnagyobb kanyarban levitte onnan a centrifugális erő (vagymi), nekem meg csak a következő rendőrlámpánál jött eszembe, hogy hoppá, valami nagyon hiányzik. Visszatérve a tett helyszínére, már csak a töris mappámat találtam, a magyarosat ellopták (!), újból fénymásolhattam.
És furcsamód mindig megtalálom a "párom": gimiben Borral versenyeztünk, hogy ki tud jobban nem elkésni, mostanság Izára várok néha 1 órát az árkádban (és van, hogy ő vár rám.)

4) Az elmúlt félévben úgy döntötttem, hogy előadások helyett egy ügyvédi irodát látogatok, elmélet helyett gyakorlati ismereteket szerzek.
De hogy is lehetek én ilyen, amikor már BüntiÁgi is megmondta, hogy ez itt (tudniillik Pte-Ájk) nem egy hegesztőtanfolyam, ahol megmutatják a gyakorlatot és már lehet is dolgozni. Itt kemény elméleti oktatás folyik, ezt nem vethetjük oktatóink szemére. Sorry. Ha ezt nem mondja, tuti rá sem jövök, hogy mit is tanulok éjjel-nappal vizsgaidőszakban.
(ezt most csak azért volt muszáj, mert ez a hét vicce: kisfilm itt)

5) Gitároztam. 10 évig. Zeneiskolában, nem rockbandában! Volt Mohács Városi Zenekar, Eötvös koncert, kiállításmegnyitón fellépés duettben, félévente vizsga, házihangverseny, farzsebből kilógó fogkefe és Béla bácsi és Nagymosóczy. Azok a régi szép idők! Egyszer a barbifürdőkádba landolt a gitárnak a nyakán levő "csont", annyira téptem a húrokat.

6) Ha múlt tavasszal nem pályáznak olyan sokan arra az 1 erasmusos Isztambul-helyre, akkormost nem itt vagyok, hanem ott, Isztam-buliban. Máig nem hevertem ki, hogy nem én utazhattam, pedig minden megvolt: ez annyit tesz, hogy szülők beleegyeztek, hogy egyetlen pici lányuk a tálibok és a mecsetek között tengesse mindennapjait 1 éven keresztül.
Hab a tortán: a fiút, aki elnyerte a helyet, még indulás előtt kirúgták az egyetemről. Ollé :/
De ez nem vígasztal: nem kerülhettem közelebb ahhoz a kultúrához, ami már gimi óta vonz (hát ezért jártam annyi "török világ Magyarországon" című versenyre?)

7) Nem csak a török világ vonz, hanem ámblokk az arab világ, éppen ezért: Egyiptomba vágyom! Nílusi hajóutat akarok! Violettával ellentétben (aki már hajókázott a Níluson és december óta még mindig nem láttam a képeit) én nem félnék attól, hogy ha nem a repülő zuhan le, akkor egy terrorista lő agyon :)
Egyiptom, ó Egyiptom...