2008. július 27., vasárnap

Zöldcitromos padlizsánsaláta

Hogy eleget tegyek kreatív blogger címemnek, ma délelőtt alkottam egy kicsit. Feltett szándékomban állt a padlizsán megháziasítása. Kontaktgrillen már a múltkor megmakacsolta magát, és odassült, odatapadt a grillhez, kiszáradt, és ízre sem ragadott magával. Amikor Dolce vita felfedte a padlizsán krémességének a titkát, adtam neki még egy esélyt, és melegen ajánlottam, h nehogy odasüljön megint, mert szintén a kukában fogja végezni.

Kellemesen csalódtam benne, mert tényleg krémesre sül a padlizsán, ha nagyobb darabokban hagyjuk. Ez azt jelenti, hogy 3 cm-es szeletekre kell karikázni. Én a 3 cm vastag karikákat még feleztem, hogy mégse legyenek olyan nagyok. Amiket pedig negyedeltem, azok kiszáradtak, szóval legközelebb csak felezni fogom a karikákat.

Maga a saláta pedig ízekben gazdag, köszönhetően a fokhagymának, a zöldcitromnak és a pirított magvaknak.

hozzávalók

1 padlizsán
olívaolaj

bors
1 gerezd fokhagyma
fenyőmag
tökmag
1 zöldcitrom
petrezselyemzöld


elkészítés

Az olívaolajat elkeverem egy kis sóval és borssal, majd a felszeletelt, ám hámozatlan padlizsánt megforgatom benne. Előmelegített kontaktgrillen az összes oldalát megsütögetem (kezdve a héjas felével) addig, amíg puha nem lesz.
Közben száraz teflonos serpenyőben megpirítom a fenyőmagot és a tökmagot (A tökmag durrog), a fokhagymát lereszelem.
A megsült padlizsándarabokra borítom a magvakat és a fokhagymát, meglocsolom a zöldcitrom levével, majd összekeverem. (pár szelet lime-ot rakok a salátába arra az esetre, ha nem lenne elég savanyú, hogy lehessen utólag is locsolni).
Petrezselyemzölddel díszítem. (Én meg is ettem)

2008. július 26., szombat

Kreatív blogger lennék? Neeem! :)


Újabb díjat kaptam nem egészen 2 héttel a Yum-Yum Blog Award után, ismét a Mennyei Mannás Szintiától, és ezúttal Ottistól is, akinél mindig terülj-terülj asztalkám van :) Köszönöm csajszik! :)

Gyorsan a szabályok:
-kiteszem a logót a blogomba
-belinkelem azt a személyt, akitől kaptam
- megnevezek 5 blogot- belinkelem a blogokat
- üzenetet hagyok a kiválasztott személyeknek

Úgy érzem, hogy nem érdemlem meg ezt a Kreatív Blogger díjat, és ezt minden szerénység nélkül állítom, mert főzés terén minden vagyok, csak kreatív nem, úgy is mondhatnám, hogy gyerekcipőben járok még: hol tőletek, gasztrobloggerektől lesek el receptet, sőt technikát is, hol anyutól kapok tanácsokat, hol szakácskönyvet-gasztroújságot bújva okosodom.

Jó-jó, szeretek finomakat sütni-főzni, lefotózni, majd írni róla pár sort, de munkámban nem látok semmiféle kreativitást, hiszen egyik ételem sem a saját fejemből pattant ki, ráadásul nem is ötletesek, inkább amolyan hétköznapiak. A tálalásba már néha-néha tudok némi fantáziát vinni :)

Számomra az a kreatív, aki megvalósítja azon ötleteit, melyek egy kicsit (nagyon) különböznek a jól megszokottól, a hagyományostól, és mely ötletek nekem sosem jutnának eszembe. A gasztronómiában a leghelyesebb kifejezés erre az ínyenc? Talán.

Maradok is gasztrovonalon, mert nem olvasok, nem is ismerek semmiféle varrós/origámis/barkácsolós oldalt – pedig ez tipikusan nekik való jutalom kéne, hogy legyen.

Véleményem szerint a legkreatívabb közülünk Beatbull, ez nem vitás. Akárhányan is ítélték neki a díjat, most tőlem is kap egyet. Mert ő más. És jó értelemben más :) Szokatlan ízeket csalogat elő a hozzávalók legmeghökkentőbb összepárosításából. Mi ez, ha nem kreativizmus? Eleinte kikerekedett szemekkel néztem képeit, majd a hozzávalókat is elolvasva, bevallom, sokszor hangosan mondtam, hogy „háteznemnormális”, hogy jön egy tányérra a vanília, a csirkemell, a zöldbors és az eper?? Na és a bárányfilé, a menta és a kivipüré??? Neki köszönhetem, hogy még szélesebbre tárult elém a konyhaművészet színes skálája.

Starfokkernél is sokszor nézek, mint a moziban, mert a főzés olyan ázsiai vonalát képviseli, ami nem áll közel hozzám, de facto előfordult, hogy a hozzávalóknak mégcsak a nevéről sem hallottam, ízüket meg pláne nem ismerem. Csoda, hogy gasztrohülyének érzi magát az ember? ;) amilyen ázsiai vásárfiát kapott ámerikából... én azt sem tudnám, hogy eszik-e vagy isszák.

Cookingstarnál a tálalás és a képek kompozíciója fogott meg elsőként. Aztán másodikként is. Profi fotói szakácskönyvbe valók! A zebracsíkos tiramisu igazán nagy ötlet!

És a feminizmus jegyében, hogy ne tetézzem a férfiuralmat (nem hiába a sztárszakácsok többsége férfiből van) kiszemeltem 2 hölgyet is.

Hogy miért esett Macira a választásom, azt konkrétumokkal támasztom alá: ott volt pl a csokilufiepres pizzáról. (ez aztán ötletes alkotás a javából, kétség nem fér hozzá), nem is beszélve az

Ízbolygó blogjába amikor először beléptem, rögtön egy ötletes mondat, amolyan ars poetica fogadott, amin aztán percekig mosolyogtam, miközben összeegyeztettem a mondat szellemiségét (szellemességét) a bloggerina nevével: Ízbolygó- ahol minden a nyelved körül forog. :D Aztán hasonlóan ötletes receptek és gyönyörű fotók fogadtak, ígéretéhez és nevéhez méltón. Példának okáért itt ez a tojás a paradicsomban.

2008. július 23., szerda

Pécsi GBT ?


Nosalty felvetette a pécsi GBT-t, mint olyat. A szemem rögtön felcsillant az ötletre és bízom abban, hogy nem vagyok ezzel egyedül :)

Véletlenek márpedig nincsenek, a telepátia nemlétében viszont kételkedem: épp tegnap beszéltük Szintiával (aki sajnos nem pécsi), milyen kár, hogy kimaradtunk a legutóbbi piknikes GBT-ről. Nem tudom, hogy jó kifogás-e, de számomra a távolság-utazás a legnagyobb hátulütője a találkozónak, meg az, hogy nem ismerem egyáltalán Pestet (sem Budát), így pl oda se találnék és napestig bolyonghatnék kajákkal megpakolva.

Tehát eljött az ideje, hogy a fővárosi dimenzióból egy alkalom erejéig áttelepítsük Pécsre a nem is olyan nagy múltra visszatekintő Gasztro Blogger Találkozót.

Természetesen jöhet bárki: akár olyan pestiek is, akiknek az utóbbi alkalom nem volt ideális.

Jelen gondolatmenet még nem tekinthető felhívásnak keringőre, csak egy kis puhatolózás:

  • Puhatolózás arról, hogy…khm kik is pécsiek? Kezeket fel! :)
  • Szelíd puhatolózás arról, hogy felmérjük a „terepet”: hányan is vannak pécsiek és pécskörnyékiek (pontos számadatok hiányában csak saccolni tudunk, hogy mennyi az annyi).
  • Érdeklődés, hogy még hány blogger kollegának és kolleginának csillant fel a szeme olvasás közben.

Írjatok nekem a minimalna(kukac)citromail(pont)hu címre, hogy helyszínt, időpontot egyeztessünk!

Fűszeres kávé borús nyári napokra


Ezt a kávét Izának küldöm a ködös Albionba (Londonba), hogy minden reggel időben ébredjen, majd sikeresen eltaláljon a suliig :) , használja ki kint tartózkodásának összes percét, élvezzen minden pillanatot, és egy nagyon mosolygós Iza térjen vissza közénk :))) ja és hogy ne fázzon :)

Iza elutazása előtt hosszas egyeztetés és annál is hosszabb hetek, hónapok után végre beültünk egyet beszélgetni a Dallmayr kávézóba, ahol a választásom egy bécsi kávéra esett, melyet fűszeresnek kereszteltek el az itallapon. És ennyi. Megkérdeztem a pincérnőt, hogy mit takar a becézés, és elmondta, hogy fahéjjal, szegfűszeggel és szerecsendióval van fűszerezve a hosszú kávé. Hmm nekem tökéletes választásnak bizonyult, mert a kávékülönlegességeket ugyan szeretem, de az erős eszpresszót úgy magában nem. Ilyen fűszerekkel megbolondítottat meg még sosem ittam.

Aztán ma reggel borús, esős nyári napra ébredtünk, ami inkább őszi, mint nyári, és kellett a koffeines tuning. Rögtön arra a fűszeres kávéra gondoltam, ilyen szomorú napon kell a boldogság :) és valóban az illataromája felhőjében úgy éreztem magam, mintha „őszből” átcsaptunk volna hirtelen télbe: karácsonyi hangulatot idéző illat töltötte be a konyhát.


hozzávalók

eszpresszó
kevés tej
cukor
fahéj
szegfűszeg
kevés szerecsendió

Receptet nem írok, mindenki tudja, hogyan kell kávét főzni, melyet őrölt fűszerekkel ízlés szerint fűszerezek. A tetejére jó sok tejszínt vagy tejszínhabot teszek, és megszórom fahéjjal. Vagy kakaóporral. De inkább fahéjjal.

A szervírozást még gyakorolnom kell, tekintve a mennyiségre (kicsit mehetett volna több kávé a csészébe, hogy tele legyen) és a fahéjszórásra.

2008. július 20., vasárnap

Gyümölcssaláta réteskosárkában, joghurtöntettel


Mielőtt mindenkinek elege lesz belőlem, és én is végképp megunom a blogolást, zárom salátabáramat ezzel a könnyed, nyári desszerttel.


hozzávalók (6 réteskosárhoz)

6 db réteslap
24 ml olívaolaj
9 tk cukor / 9 tk édesítőpor
9 tk őrölt mogyoró
3 tk fahéj
1 pohár natúr joghurt
6 csésze friss gyümölcs, évszaknak megfelelően
2 ml folyékony édesítő
½ vaníliarúd
1/2 citrom


elkészítés

ÖNTET

Az öntettel kezdek, mert minél többet áll, annál finomabb: a joghurtot összekeverem a vaníliarúd kikapart magjaival, a citrom reszelt héjával, kifacsart levével, és az édesítővel (cukorral).

A gyümölcsöket feldarabolom.
Összekeverem az édesítőport (cukrot), az őrölt mogyorót és a fahéjat.
A réteslapokat 4-4 részbe vágom, megkenem olajjal, megszórom fahéjas keverékkel, majd a tetejére helyezem a réteslapot úgy, hogy ne fedjék teljesen egymást. A másik két réteslappal ugyanígy járok el. Összesen 6 kosaram lesz.
Óvatosan kibélelek egy kivajazott muffinformát, majd 170 fokos sütőben 15 percig sütöm a réteskosárkákat, odafigyelve, nehogy megégjen.

Tálalás előtt beleteszem a gyümölcsöket, és meglocsolom a vaníliás joghurtöntettel.

VKF! 17. fordulójára készült.

Málnás-mozzarellás saláta


Ami lágy kecskesajttal az igazi. De mozzarellával is finom, a málna és az öntet dominál a mozzarella semlegessége miatt. Még a látványa is üdítő a nagy nyári melegben! :) Egy jókora tállal lett belőle. A legtöbb idő a salátalevelek mosásával-szárításával ment el. Utálok salátaleveleket mosni, mert folyó víz alatt szoktam egyesével, és sok idő. De csak így érzem azt, hogy igazán tiszták lettek. Szárításról meg inkább ne is beszéljünk. Van egy kis semmitérő salátacentrifugánk, aminél az is gyorsabb, ha egyesével, papírszalvétával megtörölgetem a leveleket.

hozzávalók

½ fej jégsaláta
½ fej lollo saláta
10 dkg málna (de minél több, annál jobb)
1 csomag mozzarella

10 dkg málna
1/4 citromlé
2 tk dijoni mustár
½ kk só
1 dl olivaolaj

A salátákat megmosom, összetépkedem. Hozzáadom a málnát és a kockákra vágott mozzarellát.


ÖNTET

A málnát meglocsolom citromlével, villával összenyomkodom, szűrőn áttöröm, hogy a magok ne kerüljenek bele az öntetbe. A mustárt, a sót és az olajat is hozzáadom, egy kisméretű befőttesüvegben összerázom, mintha koktélt készítenék, és már kész is az üdítően piros, kissé csípős öntet.

Forrás:
Nők lapja konyhája 2008/2. szám
www.kaldeneker.hu

Toscan panzanella sült paradicsomos öntettel


Az összes saláta közül ez a kedvencem. :) Az olaszok ezen salátája a görögök horiatikijével vetekszik nálam az első helyért. Azért is nagy kedvenc, mert fűszeres, de nagyon, legalábbis ahogy én csinálom. És ez most külön jól jött, mert az összes, azaz mindhárom fűszernövényemet kopaszíthattam egy kicsit. (ajj szegény bazsalikom nem tudom meddig bírja még, a menta és a rozmaring szépen fejlődik. Lekopogva.) És az öntet csak dob rajta még egyet. Van, aki beáztatott kenyérből készíti, nekem a ropogósabb, a sütőben pirított jobban bejön látványra is és ízre is.

hozzávalók (1 személyre)

2 szelet kenyér (kb 6 dkg)
2 tk olaj
2 tk rozmaring


2 paradicsom
5 dkg kígyóuborka
10 dkg hagyma



2 paradicsom
2 tk olaj
1 tk vörösborecet
½ gerezd fokhagyma
4 bazsalikomlevél
1 mentalevél
majoranna (szárított)

bors

elkészítés

A kenyeret kockákra vágom, olajba és a felaprított rozmaringba beleforgatom, majd tepsiben 200 fokon 12-15 percig pirítom, hogy szép barna és jó ropogós legyen.
Miközben hűl, elkészítem az öntetet.


ÖNTET

A paradicsomok héját megkenem olajjal, és kontaktgrillen addig sütöm, amíg puha nem lesz. Alájuk alufóliát teszek, nehogy letapadjanak. Kontaktgrill helyett lehet teflonos serpenyőben is, de nekem eddig úgy még sosem sikerült, valahogy mindig megég. Szóval csak óvatosan!
A puha paradicsomokat ha szükséges, villával megnyomkodom, majd elkeverem az olajjal, ecettel, fokhagymával, a felaprított bazsalikommal, mentalevéllel, majorannával, sóval és borssal.

A paradicsomokat, uborkát és a hagymát felkockázom a kenyérkockákhoz hasonló méretűre. Mindent összekeverek, és csak evés előtt öntöm le az öntettel, nehogy elázzanak a ropogós kenyérkockák.

VKF! 17. fordulójára készült.

Caprese tésztasaláta


A caprese (ejtsd: kapríze) saláta igazi mediterrán ízvilágú saláta, leginkább a tészta nélküli változata ismert, én is azt szeretem jobban, de tésztasalátát is be szerettem volna mutatni. Látványos is, ha kör alakban rendezgetjük el a paradicsomot és a mozzarellát.

hozzávalók (1 személyre)

kevés spagetti
1 paradicsom
1 csomag zacskós mozzarella
4 bazsalikomlevél (dísz)

2 ek olívaolaj
1 tk balzsamecet

bors

Forrásban levő vízben kifőzöm a spagettit. A paradicsomot és a mozzarellát is karikákra vágom.
A leszűrt tésztát a tányérra helyezem, erre jön a köralakban elrendezett
mozzarella és paradicsom.

ÖNTET

Az olívaolajat a balzsamecettel és a sóval, borssal elkeverem, a salátára locsolom.

VKF! 17. fordulójára készült.

Kefíres tonhalsaláta


Az egyik nagy bevásárlóközpontban kapható salátát próbáltam lekoppintani, amikor először megalkottam ezt a salátát. Ez a guargumibotrány idején volt, mivel tartalmaz a bolti változat ilyen sűrítőanyagot. Az otthoni változat cserébe nem tartalmaz tartósítószert, sem szinezéket, igaz, nem is olyan szép sem az állaga, sem a színe, de finom. Frissen sült bagettel pedig isteni. Bevallom, fagyasztottat szoktam, mivel tonhalsalátát vagy reggelire vagy vacsira eszek, és ki sem tudnám várni, amíg…meg még sosem sütöttem bagettet. Viszont a fokhagymás pirítós már nagyon megy :)

hozzávalók (1 személyre)

1 doboz aprított tonhalkonzerv
2 paradicsom
3 db csemegeuborka
½ kukoricakonzerv
½ doboz kefír
kevés majonéz
1 tk magos dijoni mustár

bors

elkészítés

Az aprított tonhalat lecsöpögtetem. A paradicsomot és az uborkát felkockázom. Összekeverem az összes hozzávalót. Ha van időm, sütök mellé fűszervajas bagettet vagy pirítok kenyeret.

VKF! 17. fordulójára készült.

Feketeerdő saláta


Ennek a salátának nem nagy múltra visszatekintő, ám annál hosszabb története van. Ehelyett ebben a kategóriában salátát kacsamellel és szilvával akartam készíteni egészen addig, amíg ki nem derült, hogy egyik hentesnél sem lehet kacsamellet kapni külön. Így inkább kivárom az őszt, amikoris anya igazi kacsákat vesz (azt mondta addigra fognak megnőni) és felhasználom a mellét. A szilvának meg amúgy is akkor van az ideje.

Viszont volt a hűtőben egy csomag feketeerdei sonka, a maga nemében a kedvencem, és kiötlöttem, hogy ebből készítek valamilyen salátát. Annyira látványos lett, hogy előételnek bármikor szervírozható.


hozzávalók (2-3 személyre)

½ fej jégsaláta
½ fej lollo saláta
5 dkg füstölt sajt
1 csomag (8 szelet) feketeerdei sonka
1 csípős zöldpaprika
1 paradicsom

pár csepp balzsamecet
3 ek olivaolaj

elkészítés

A salátákat megmosom. A nagyobb darabokban hagyott jégsaláta lesz a salátám ágya, azaz kibélelem vele a tálca alját. 8 lollo salátalevelet felcsavarok úgy, hogy hengeresen nézzenek ki., majd többé-kevésbé szimmetrikusan elhelyezem a tálcán. A lollo saláták közé ugyanennyi, azaz 8 feltekert leheletvékony sonkát teszek úgy, hogy a 8 nagyobb darabra felkarikázott zöldpaprikával kitámasztom a tálca külső része felé eső oldalon. A paradicsomot cikkekre vágom és mindegyik „egységbe” odabiggyesztek egyet. A füstölt sajtot felkockázom szintén 8 részre, és a paradicsom és a sonka közé teszek 1-1 darabkát. Hú ha nem érthető, akkor a képet kell kielemezni :)

ÖNTET

A balzsamecetet és az olivaolajat összekeverem, és a salátára locsolom. Én nem szeretem, ha tocsog az olajban, de természetesen lehet több öntetet is készíteni.

VKF! 17. fordulójára készült.

Kalábriai saláta


Ez a saláta a nevét az olaszországi Kalábria tartományról kapta, pedig aki nem jártas arrafelé, egy karibi-egzotikus szigetre gondolna. Szóval nem. Ez egy egyszerű saláta, mely főételnek is megállja a helyét, ha vegetáriánus vendégünk van, vagy köretként is szolgálhat hús- és halételekhez. Dominál benne a krumpli, tehát ha eddig a krumpli és saláta asszociáció során a majonézes, tejfölös krumplisaláta jutott csak eszünkbe, akkor íme egy újabb kitűnő salátarecept krumplival. Egészes görögsalátás a sok hagyma és paradicsom miatt.

hozzávalók (1 személyre)

1 krumpli
2 paradicsom
1/4 fej hagyma

4 bazsalikomlevél
½ kk oregánó
1 ek olivaolaj
½ ek vörösborecet

bors


elkészítés

A krumplit puhára főzöm héjastul, majd hámozom, szeletelem. A paradicsomot és a hagymát is felkockázom. Összekeverem a zöldségeket, majd leöntöm az öntettel.

ÖNTET

A felaprított bazsalikomot, oregánót, olivaolajat, vörösborecet összekeverem, jól megsborsozom, kicsit sózom ízlés szerint.

VKF! 17. fordulójára készült.


VKF! 17. forduló - Saláta-bár



MINDEN NAPRA 1 SALÁTA!

A héten minden egyes nap ettem salátát (egyszer reggelire, másszor desszertnek, aztán főételnek, előételnek vagy csak úgy), de nem bántam meg, mert

  1. a saláta nemcsak egészséges és finom, hanem sokféleképpen előállítható (tehát a saláta szó hallatán nem kell rögtön a zöld lapulevelekre gondolni ám!)
  2. kijelenthetem, hogy saláta módjára is lehet tudatosan étkezni, a sok-sok vitamin mellett a fehérje- és szénhidrátszükséglet is biztosítva van
  3. ezzel meg is adtam a módját első VKF (Vigyázz! Kész! Főzz!) nevezésemnek, melyet ezúttal Dolce vita hirdetett meg (mi is az a VKF?)

Haladjunk csak sorjában. Az első pontból következik a második. Éppen azért, mert számtalan hozzávaló közül csemegézhetünk, nem kell hanyagolnunk belőle kedvenc hús-, hal-, vagy gyümölcsfélénket sem, sőt egyes esetekben szénhidrátbomba válhat az amúgy fogyókúrás salátából (ha tésztával vagy kenyérkockákkal gazdagítjuk).

Ezek kombinációjaként számomra 7 féle salátakategória létezik, melyek közül legkevésbé a húsosat és a tésztásat preferálom, a többi feltétel nélkül bármikor jöhet. Bármikor, azaz akár minden nap. Persze ez nem lehetséges, mert „kiccsaládom” nem eszi a salátát, így kénytelen voltam a recepteket 1 főre hangszerelni.


zöldség

KALÁBRIAI SALÁTA

zöldség + hús

FEKETEERDŐ SALÁTA

zöldség + hal

KEFÍRES TONHALSALÁTA

zöldség + tészta

CAPRESE TÉSZTASALÁTA

zöldség + kenyér

PANZANELLA SÜLT PARADICSOMOS ÖNTETTEL

zöldség + gyümölcs

MÁLNÁS-MOZZARELLÁS SALÁTA

gyümölcs

GYÜMÖLCSSALÁTA RÉTESKOSÁRKÁBAN JOGHURTÖNTETTEL


A salátához öntet is dukál, sőt az öntet és a fűszerezés a saláta lelke. Azonban a variációk száma itt már nem egyenlő a végtelennel, de meglehetősen széles: használhatunk átlagos ecetet, vörösborecetet, fehérborecetet, balzsamecetet, olivaolajat, citromlevet, majonézt, mustárt, paradicsomos öntetet, és ezek kombinációit, a megfelelő fűszerekkel.

Következzék tehát mind a 7 kategória 1-1 jeles képviselője, azok, amiket én szeretek.

2008. július 17., csütörtök

Málnás-étcsokis muffin


Anya szülinapját ünnepeltük tegnap. Kérésére átruccantunk a horvátokhoz, hogy e jeles alkalomból kipróbáljuk a Mohácson sokak által dicsért Kovač csárdában készült vegyes halászlét, vagy ahogy az étlapon szerepelt: a halpaprikást. A horvát vámosok jó étvágyat kívántak, és 30-40 perc múlva meg is érkeztünk a Csúza és Vörösmart határán elterülő csárdába, ami kis jóindulattal is csak egy középkategóriás (vagy még az se) hely. A halászlé sűrű, paprikás, gazdag ízvilágú, pont ahogy én szeretem (frissen főzik bográcsban, so nem árt előre bejelentkezni, hogy ne kelljen 50 percet várni), a csevap viszont csapnivaló, a plejskavica szintúgy. A halászlé titkáról faggattam az amúgy rendkívül szimpatikus pincérnőt, mindhiába.
Nem először jártunk sem Csúzán, sem Vörösmarton. A délszláv háború alatt a háború elől Mohácsra menekült vörösmarti család volt a szomszédunk, valamint általános iskolai egyik legjobb barátnőm csúzai (hú de sajnáltam amikor véget ért a háború és hazaköltöztek!). Háború után elrettentő volt a helyzet, mindenütt szétlőtt házak, bár szerintem most sem fogad sokkal jobb látvány: a horvát állam inkább a tengerpartra összpontosít, északon pedig továbbra is dúl a nyomor, az emberek nem kapták még mindig vissza régi életüket.

De jöjjön egy kicsit vidámabb téma. :) Előszülinapi „kistortának” szántam ma ezt a muffint, amiből persze nem ez az egy darab készült, hanem 9 (a muffinformán 12 lyuk van, de nem lett elég a tészta, legközelebb arányosan növelni fogom a mennyiséget), de csak erre az egyre került kisgyertya. Az igazi torta pedig még várat magára egészen addig, amíg enyém nem lesz az egész konyha legalább egy délelőttre.

hozzávalók

1 tojás
15 dkg cukor
12,5 dkg vaj
1 dl tej
15 dkg liszt
1 tk sütőpor
8 dkg 70 %-os étcsoki
10 dkg málna

elkészítés

A vajat megolvasztom mikróban.
Nedves hozzávalókkal kezdek: a tojást a cukorral habosra keverem, majd hozzáöntöm a tejet és az olvasztott vajat.
A lisztben elkevert sütőport beleforgatom, párat keverek rajta, végül a darabkákra vágott csokit és a málnaszemeket is hozzáadom.
Papírkapszlikba merem a masszát.
180 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütöm.

Amikor már kivettem a sütőből a muffint, a CSOKIMÁZ következett: 3 dkg étcsokit 1/2 dl vízzel mikróban megolvasztottam, elkevertem benne 1 kk vajat, mikor kissé kihűlt, a muffinok tetejére kentem, és vártam, míg megdermedt.

Málnaszemekkel díszítettem a tetejét.

2008. július 16., szerda

YUM-YUM Blog Award


Nagyon jól esett Szintia kedvessége: a Mennyei Mannán nekem ítélt egy YUM-YUM Blog Award díjat, mellyel bearanyozta az estémet.

Számos gasztroblogger figyelemre méltó irományait és annál is szebb fotóit követem nyomon, így nem szívesen szorítkoznék egyetlen kollegina kiemelésére. A 3 hozzám ízvilágban (!) legközelebb álló blog és írója következik.

DOLCE VITA mindig be tud csempészni a szobámba egy kis Olaszországot és napsütést, a blogja tele van finom olasz ízekkel, a képei meg csodaszépek, igazi példakép Ő! :)

MIRELLE, akit már akkor is olvastam, amikor még nem volt blogom, sokszor alig néhány sorban oly frappánsan és lényegretörően fogalmazza meg a Nők mindennapjait, hogy igaz, hogy személyesen nem ismerem őket, de szinte az orrom előtt cseperednek fel. A kuglófsütéshez pedig már rég meghozta a kedvem (mely addig fog tartani, amíg az elsőt el nem rontom ;) ).

MASZATKONYHA Zsuzsija hagyományos ételei magukért beszélnek. Én, mint kezdő nagy hasznát veszem, hiszen „egy újszülöttnek minden recept új”. Előnye, hogy semmi extra hozzávaló nem kell, ha kedvem támad sütni-főzni, nem kell rögtön a boltba rohannom.

SZINTIÁVAL kezdtem, Szintiához térnék vissza, mivel 3 a magyar igazság plussz 1 a ráadás. Annyi finom desszert olvasható nála igazi profi fotókkal, hogy dönteni is alig tudok, melyikkel is kezdjem a sort. Illik-nem illik, én bizony visszajutalmazom őt, mert megérdemli.

És köszönöm. :))) Ki is biggyesztem oldalra, hadd lássa minden idetévedő :)

2008. július 15., kedd

Fóliás-olaszos halfilé


Ronda, de finom kategória következik. A fűszerektől valóban ízletes halfilé, ami ezúttal tengeri vörös sügér volt, szinte alig látszódott a rápakolt paradicsom- és sajtszeletektől. A bazsalikom és a petrezselyem pedig nem túl bizalom gerjesztően kacsintott vissza a tányérból.

A legjobb, hogy nem kell vacakolni a tálalással: mindenki maga nyitja ki a batyukat az asztalnál, hogy a felcsapódó zamatából semennyi se illanjon el.

hozzávalók

4 tengeri halfilé
1 tk só
1 kk bors
5 ek olívaolaj
½ csokor petrezselyem
8 bazsalikomlevél
1 gerezd fokhagyma
3 paradicsom
20 dkg mozzarella sajt (nem a lében eltett, hanem a sajtpultos)

elkészítés

A halfiléket sózom, borsozom. 4 alufólialapot olajjal vékonyan megkenek, a halfiléket ráfektetem. A petrezselymet, bazsalikomot és a fokhagymát nagyon apróra vágom, belekeverem az olajba.
A paradicsomot és a sajtot vékony karikákra vágom, és a halszeletekre rakom úgy, hogy félig fedjék egymást. Fűszeres olajjal meglocsolom, a fóliát ráhajtom, hogy 4 batyum legyen (így a hal és a paradicsom leve sem fog kifolyni).
Tepsire pakolom, égy 180 fokon (légkeveréses sütőben 165 fokon) 25 percig sütöm.

Köretnek petrezselyempürét (bal szem) és gyökérpürét (jobb szem) csináltam, egyik sem nyerte el a tetszésemet (úgy is mondhatnám, hogy a kukában landolt), úgyhogy receptet ezúttal nem közlök. Mindenkinek az érdekében.


2008. július 14., hétfő

Mentás sárgadinnyeleves


Hátazúúúgyvolt, hogy botmixerünkkel akadt egy csöpp probléma, ami khm enyhén szólva nélkülözhetetlen egy krémleveshez. Átrohantam a szomszédnénikhez, akik rámtukmáltál múlt századbeli kb 20 éve nem használt turmixgépüket, hiába mondogattam, hogy nekem amolyan merülős aprítófejes botmixer kéne, amivel az edényben homogénné varázsolom a sárgadinnyelevest.

Jobb, mint a semmi alapon elfogadott turmixba pakoltam hát az egész apró kockákra vagdosott sárgadinnyét (nehogy már épp nálam purcanjon ki), és megnyomtam a gombot. Mivel nem rázott meg, és a dinnyét is pépesítette, jó barátságot kötöttünk.

Jutalmul pedig, ha rólam van szó a mindig lelkes Zsuzsa és Marika néninek átvittem kóstolót a nem is akármilyen, mentás-zöldcitromos sárgadinnyelevesből…persze el voltak ájulva :) és nem szabadulhattam vagy 3 órán keresztül.

hozzávalók

1 sárgadinnye
3 mentalevél
½ zöldcitrom (lime) leve
2-3 ek méz
2 dl víz
½ dl joghurt

elkészítés

Turmixgépbe dobálom a dinnyekockákat, mentaleveleket, rányomom a lime levét, majd pépesítem.
2 dl
vízzel, a joghurttal és a mézzel összemelegítem, jól lehűtöm.
Az előzőleg félretett dinnyekockákkal tartalmasabbá teszem.

Megjegyzés: persze fordított sorrendben is mehet a művelet: odatehetjük előbb a dinnyekockákat a vízzel melegedni, majd a végén botmixerrel homogénné pürésíteni, szerintem tökmindegy, hogy csináljuk, ígyis - úgyis finom :)

2008. július 12., szombat

Sárgabarack mignonok



Egy haszna van a gasztroújságoknak: nem felejtem el a receptet akkor sem, ha azon nyomban nem teszem közzé :) Kivéve persze ezt az esetet, mert változtattam a recepten, úgyhogy túróból lehet, hogy nem 12 dkg kell, hanem 13, meg amúgyis függ a túró minőségétől, hogy mennyire lesz sűrű a krém. Lényeg az, hogy ne legyen folyós.

És még valami: ez nem AZ A MIGNON, amit a cukrászdákban lehet venni, hanem szimpla sárgabarack helyettesíti a tésztát és a cukormázat. Ez a fogyimignon :) De tényleg: ha kihagyjuk a cukrot, helyettesítve fruktózzal vagy édesítőporral (esetleg folyékony édesítővel, de akkor több túró kell bele, hogy ne follyon szét), akkor abszolút szénhidrátmentes finomságról beszélhetünk.

Ehhez a sütihez, már ha lehet ezt rá mondani, nem kell bekapcsolni a sütőt a nagy melegben. Ez volt a jó hír. A rossz: csak szezonban lehet csinálni.

hozzávalók

12 dkg túró
½ pohár natúr joghurt
kevés fahéj, mondjuk 1-2 csipet
1 tasak vaníliás cukor
1 ek cukor
6 érett, de kemény sárgabarack
1 ek karamellizált zabpehely

A túrót, joghurtot, fahéjat, vaníliás cukrot és a cukrot össszedolgozom. A félbevágott sárgabarackokból kiveszem a magot, ennek helyébe töltöm a túrókrémet. A barack tetejét megkenem a krémmel, megszórom karamellizált zabpehellyel (zabpelyhet teflon serpenyőben megpirítok egy kevéske méz és olaj keveréken).

Ricotta szerepel az eredeti receptben, meg nádcukor, szórócukor és mandulalemezkék. Inkább nem is mondom, hogy miért kényszerültem kihagyni ezeket. Aki olvas, az tudja :)

És igenigenigen!!! Végre utolértem önmagam. :)

Forrás: Nők lapja konyha 2008/2. szám

Csukapaprikás túróstésztával


Na akkor 2 rövid bejegyzés következik, de csak azért, mert egyrészt nem szeretem, ha el vagyok maradva, és holnap főzök, ami újabb posztot jelent. Másrészt tetszik a fotó. :)

Vegyes halászléből (melyben volt ponty és csuka) direkt kihagytuk a csuka nagy részét a farka és a feje kivételével. És direkt paprikás lett a halszeletekből, bizony, finom halpaprikás. Túróstésztával. A tésztánakvalót én nyújtottam és vágtam, mondhatom, első alkalom., tessék megdicsérni :)


CSUKAPAPRIKÁS

hozzávalók

3 fej hagyma
3 tk. fűszerpaprika
1 csípős zöldpaprika
40 dkg csuka

Előző este ajánlatos megpucolni, feldarabolni a halat, és besózni a halszeleteket. A felkockázott hagymát bő olajban megpirítom, leveszem a tűzről, rádobom a halszeleteket, a felkarikázott zöldpaprikát és a fűszerpaprikát is, majd óvatosan összeforgatom. Gyorsan felöntöm annyi vízzel, hogy épp ellepje. Ízlés szerint sózom, ügyelve arra, hogy az előre besózott halnak is van sótartalma bőven.

A hal gyorsan megfő, 20 perc, és kész is.


Addig kb. kész a TÚRÓSTÉSZTA hozzá:

hozzávalók

tészta 4 tojásból
250 dkg túró
1 doboz tejföl


Fogom a tésztát (gyúrunk 4 tojásból vagy előkapunk egy csomag boltit). Bő, forrásban levő vízben megfőzöm, leszűröm. Egy csepp olajon átmelegítem, majd lehúzom a tűzhelyről, és beleforgatom a túrót valamint a tejfölt.

2008. július 11., péntek

Gondolatokat gurítok


Mirelle üveggolyókat gurított felém, pontosan 44-et, és miután jól megnéztem őket, kirajzolódtak az abc betűi, és annál egy kicsit több is…

…a távolból először csak betűket láttam, hozzá passzoló szavakat. Aztán rögön beugrott valami, valami még a gimiből. Irodalom órán Magdi néni behozta, és megmutatta csak úgy érdekességként József Attila: Szabad ötletek jegyzéke című írását, mely legtávolabb sem tartozik a tananyaghoz. Be kell valljam, ki nem állhattam akkoriban a költőket, sem az agyament verseiket, kivételt csak Ady, József Attila, Radnóti és Örkény István jelentett. És ezzel nyilván nem voltam egyedül. De erre mindenki ugrott. Kölcsön kértük, várólistára kerülve eme alkotást. Na és aki még nem hallott József Attila eme agyszüleményéről, annak elárulom, hogy mi is ez: ez egy megrázóan különös szabad asszociációs írás, melyet a költő Gyömrői Edit pszichológus tanácsára írt a pszichoanalitikus kezelése keretében, valójában egy analitikus napló. Még ma is sokat vitatkoznak azon, hogy van-e irodalmi értéke, vagy csak egy beteg ember látlelete. Az olvasók bekukucskálhatnak az emberi lélek mélyén őrzött, titkos gondolatokba, erotikus fantáziák által gerjesztett képzetekbe, jelenetekbe, emléktöredékekbe. Így nem is csoda, hogy a szocializmus alatt tiltólistára került (kézről-kézre járt körbe kinyomtatott példány, ahogy Magdi néni mesélte). Szinte az egész iromány trágár szavakból, töredékmondatokból áll, amit egy neves költő tollából igencsak (hogyismondjam) érdekes olvasni.
Kedvcsinálónak kiírtam pár példát: dögölj meg (khm rögtön így kezdődik), tehén segge fekete, buta mint egy f*sz, vén k**va, kitaposom a beledet, hülye állat, megfogtam anyám p***ját és nem fokozom, mert nem bírná a nyomdafestéket, azaz a blogbetűket. Akinek felkeltette az érdeklődését, itt letöltheti és elolvashatja, és megbizonyosodhat róla, hogy József Attila valóban kezelésre szorult, mert elméje bomlott volt.

Szóval ez ugrott be, hogy nekem is hirtelen jött gondolatokat kellene közzétennem, majd amikor közelebbről is megvizsgáltam őket, körvonalazódtak bennem Mirelle életének meghatározó szösszenetei, a számára fontos és oly sokat jelentő személyek (mint pl az überédes Nők), tulajdonságok, tárgyak, gondolatok. Tehát nem csak a hasára ütött és ami épp eszébe jutott, azt leírta, hanem kissé átgondolva közelebb engedett magához. És most rajtam a sor:


a = alkalom (mellyel mindig élni kell)

á = álmodozás (ébren, nyitott szemmel a jövőről), államvizsgák, szám szerint 5 (mikor mááár???)

b = barna (a kedvenc színem, a rózsaszín mellett)

c = capoeira (a legjobb)

cs = csikis, csakazortó :D

d = dr. H. T.

dz = dz-vel nem kezdődnek szavak!

dzs = dzsámi (különös vonzódás az iszlám vallás iránt)

e = egyiptom (talán nem marad örök álom)

é =értelem és érzelem kettőssége

f = fűrész (a legjobb horror)

g = gitár (~om a sarokban támasztotta a falat évekig)

gy = gyerek („nem vagyok már gyerek!” bárcsak ne kéne ezt oly sokszor hangoztatnom…)

h = harmónia (ömagammal), habzsi-dőzsi (amikor ezt meghallom, mindig elröhögöm magam)

i = igazit várva, isztambul…óoóóó isztambul

í = ítélethozatal

j = joggyakorlaton a nyáron és „kituggya”…

k = koktél (egyéb alkohol kizárva), kontaktlencse

l = lakás (saját, majd, egyszer)

ly = …

m = monopoly („húdeszerettem”), málna ja és mini

n = nőuralom az irodában, napocska az óvodában :)

ny = nyugalom szigete

o = optimizmus

ó = óriási késésben általában

ö = ördög ügyvédje (látni kell)

ő = őrlődés

p = pina colada, pillangó hatás

q = quasi (kvázi) jogi személy (megártott az elmúlt hét)

r = riválizálás és rokonszenvezés

s = seszínű

sz = szőke voltam és leszek

t = tündérmanó (in memoriam N.)

ty = tyúkhúslevesnél csak a marha jobb

u = utazás, de mikor?

ú = útravaló a buszozáshoz min. ½ liter ásványvíz

ü = ügyvédjelölt egyszer talán

ű = űrhajósképző állt és áll a gimi mellett :)

v = vk (szeptemberben), változásbejegyzés (júl. 1-től elektronikusan, és juppi megtanultam)

w = waffel (avagy gorfi)

x = xsandra

y = …

z = zöldet utálom

zs = zsidók deportálásával foglalkozó könyvek (dr Nyiszli Miklós: dr Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban túlmutat Anne Frank naplóján)

Persze a sorok között olvasni tudni kell…

Köszönöm Mirellétől az érdeklődést, engem Mennyei Manna, Millie, Starfokker, Mithrile és Ildinkó érdekelne.

Én is akarok fűszerkertet, segítsetek!


Tegnap megkaptam első fizetésemet ügyvédnőtől a szorgos joggyakorlásomért és mentem is intersparba, hogy beszerezzek pár cserép fűszernövényt (bazsalikom, rozmaring és menta), mert még vizsgaidőszakban elhatároztam, hogy márpedig nekem kellenek. Ez a blogírás hozadéka, azt hiszem megfertőződtem a saját fűszernövények gondolatával.

Eddig csak szárított, zacskós formában találkoztam velük, és ez itt a gond: fogalmam sincs, hogyan is kezdjek neki a gondozásuknak, és egyáltalán jó irányban indultam-e el azzal, hogy cserepesen vettem őket és nem mag, palánta, hajtás, csíra vagy "mittoménmi" formájában.

Az interneten már számos oldal körbejárta a témát, mégsem találom őket igazán hasznosnak, így a segítségeteket szeretném kérni. Akinek vannak hasonló tapasztalatai a témában, kérem ossza meg velem!

Jelenleg az erkélyen sütkérznek, és arra gondoltam, hogy még a mai nap folyamán átültetem őket egy nagyobb cserépbe. De egyes oldalak szerint holmi általános virágföld nem elegendő, kellene komposzt, perlit, homok és gyökereztető hormonpor is, másutt meg tőzeget ajánlanak. Jesszus azt sem tudom mik ezek! Végülis nem vagyok kertész, csak egy egyszerű joghallgató, wáá!

További bennem felmerülő kérdések: ha az átültetésen túl vagyok, és ők is átvészelik, akkor

  • hogyan metszem őket, milyen technikával (csak úgy vágjak le 1-1 levelet, amire épp szükségem van?)
  • milyen módszerrel szaporítsam
  • milyen gyakran öntözzem
  • kell-e tápoldat
Ezeket olvastam végig, de nem lettem okosabb:
fűszerkert a teraszon
fűszernövények az ablakban
fűszerkert
fűszernövények szaporítása otthon, egyszerűen (hehe)
mediterrán fűszerkert az ablakban
fűszerkertek létesítése