2008. június 27., péntek

Lebbencsleves


A pásztorok kedvelt eledele volt a lebbencsleves, másik közismert nevén a slambuc, az alapanyagok hosszas eltarthatósága miatt. Előkaptak a tarisznyából egy tábla szalonnát, vöröshagymát, krumplit, és már rotyoghatott is a bográcsban a finomság.

A lebbencslevest még apci is megette, sőt meg is dícsérte, és továbbra sem érti, hogy minek fotózom a kaját. Szerinte a jó szakács nem fényképezőgéppel szaladgál, hanem fakanállal. És a jó gasztroblogger, hm?

hozzávalók

15 dkg húsos szalonna
1 fej vöröshagyma
15 dkg lebbencstészta
50 dkg burgonya
1 paradicsom
1 zöldpaprika
3 tk pirospaprika
3-4 tk só
2,5 l víz

elkészítés

A felkockázott szalonnának kisütöm a zsírját, pörcösre pirítom (jó tanács: teflonban süssük, mert én fémedényben kezdtem, aztán át kellett öntenem, mert kezdett a zsiradék az oldalára égni). Amikor már épp elég zsír kisült, a hagymát is csatlakoztatom, hadd piruljon az is. Kiveszem a szalonnát és a hagymát, a kisült zsíron a nagyobb darabokra törött lebbencstésztát rózsaszínre sütögetem.
Az előre felkockázott krumplit, a paradicsomot és a zöldpaprikát ráborítom a tésztára, sózom, megszórom pirospaprikával, vízzel felöntöm.
Ha már minden megpuhult, a félretett szalonnát és a hagymát is hozzáadom, még egy kicsit főzöm.

Tejföllel, erős csöves paprikával tálalom. Bográcsban az igazi!

2008. június 26., csütörtök

Málnatorta


A mai nap során sütöttem még egy ilyent is. És nem, nem vagyok bolond, nem kellett a konyhában szaunáznom, meleg nem akadály: a sütő mellett a légkondi is bekapcs, 28 fok biztosítva.

A klasszikus gyümölcstortát mindenki másképp csinálja: van, aki bolti tortaalapból, 4 tojás- 4 ek cukor- 4 ek lisztből készült piskótából, vizes piskótából, vagy éppen omlós tésztából. Én egy ötödik utat választottam, az iránytű pedig a konyhafalon díszelgett, egy receptes naptár képében. Nem csalódtam benne, de nosalty vizes piskótáját is ki fogom próbálni legközelebb, a többi ki van zárva ebből a tortazselés változatból.

A zöldségesnél a sárgadinnye, görögdinnye, ribizli, citrom, lime mellé került 2 kis doboz málna is a kosaramba, így nem volt kérdéses, hogy ez utóbbi kerül a tetejére. És legnagyobb meglepetésemre megajándékozott az eladó szentjánoskenyérrel (biztos nagyon rácsodálkozhattam), amiről ezidáig nem sokat tudtam. Vannak vele terveim.

hozzávalók

TÉSZTÁHOZ
4 tojás
18 dkg cukor
8 dkg vaj
½ csomag sütőpor
14 dkg rétesliszt (vagy finomliszt)

TETEJÉRE
1 csomag eperízű pudingpor
3 ek cukor
4 dl tej
40 dkg málna
1 csomag piros tortazslé

elkészítés

A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig keverem. Az olvasztott vajat belecsurgatom, a sütőporral elkevert lisztet hozzáadom, majd beleforgatom a kemény habbá vert tojásfehérjét is. Egyenletesen egy kivajazott, belisztezett gyümölcstortaformába simítom. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütöm.

A pudingporból, cukorból, tejből előírásszerűen sűrű pudingot főzök, még melegen a tortalapra simítom. A tetejét málnával szorosan kirakom, megvárom, míg a puding megdermed.

A csomagoláson levő utasítás szerint elkészített tortazselét ráöntöm a tetejére, a közepétől a széle felé haladva.

Gombás-baconos tészta



Vizsgaidőszak finish. Vége :) Úgyhogy ma meglehetősen ráértem. Felkerekedtem hát, hogy felcsípjek némi parmezánt, mert eltökélt szándékomban állt carbonara spaghettit enni, amolyan autentikusat. (persze eddig jó volt a knorros változat is, de ha már gasztrobloggerré avanzsáltam, akkor nekem igazi kell!) Első bolt, semmi. Második, harmadik szintúgy. Érdemes lenne külön posztot írni Mohács hiányosságairól, már gyűlik szépen a lista. Nem akartam az összes boltot végigjárni ebben a melegben, úgyhogy kényszer szülte tészta kerekedett belőle, a spaghetti ala carbonara még várat magára.

hozzávalók

20 dkg spaghetti
10 dkg húsos szalonna
1 fej hagyma
4 fej sampignon gomba
1 gerezd fokhagyma
2 tojás
2 dl főzőtejszín
10 dkg füstölt sajt

bors

elkészítés

A spaghetti tésztát bő forrásban levő vízben megfőzöm. Eközben a felkockázott szalonnát elkezdem sütögetni (teflonban nem teszek alá olajat, kisül annak a zsírja), kis fáziskéséssel hozzádobom a felszeletelt hagymát és a gombát is. Mikor már szép barnára sültek, és az ízük is összeért, félrehúzom, és ráreszelem a fokhagymát.

A felvert tojást összekeverem a tejszínnel, a sajttal, sózom, borsozom. A mártást a még meleg spaghettivel és a baconos-gombás cuccal összeforgatom, kicsit összemelegítem, eszem.

A tészta szénhidráttartama és a szalonna zsírossága miatt kiadós, laktató étel ez, olyannyira, hogy azóta már túl vagyok egy tae bo órán ,és még mindig nem éheztem meg. A málnatortának azonban nem tudtam ellenállni, megkívánta a szemem, és már megint azt eszem ajj nem volt elég a déli habzsidőzsi??!? Jójó fogyni nem akarok, csak formálódni, na de akkor is! Ha ezt az Iza olvasná…:) Sikerült ezt is kimondanom, azaz írnom. Na. Gépelnem, vakon.

2008. június 22., vasárnap

Tejszínes málnaleves


A leves nem fotogén, azért mégiscsak sikerült kihoznom belőle a legjobbat :) És ez igaz az ízére is. Könnyed hűsítő nyári leves, finom édes, csupa gyümölcsből, kell ennél több? Talán csak a kalóriák szúrják a szememet, a cukor és a tejszín, de már rá is találtam a neten egy egészségesebb, formabarát változatára, amit legközelebb fogok elkészíteni. Elöljáróban csak annyit árulok el, hogy a tejszínt helyettesíti a joghurt, a tejet az ásvásnyvíz, a cukrot a méz, és a zabpehely sem hiányozhat belőle.



hozzávalók

70 dkg málna
2 dl tejszín
8 dl tej
12 dkg cukor
1 kk fahéj
elkészítés

A megmosott málnát összeturmixolom a cukorral és a fahéjjal. Amikor ez megvan, ráöntöm a tejet és a tejszínt (értelemszerűen összekeverem). A leves gazdagítása céljából dobáltam bele pár szemet egészben, hogy legyen mit rágni, tehát aki így szeretne eljárni, az a 70 dkg-on kívül számítson rá még valamennyit.

És már lehet is kanalazni jobbik esetben, ugyanis én mindent a hűtőből szedtem ki. Ha valamelyik hozzávaló mégsem hideg, akkor tegyük 1-2 órára a hűtőbe, ügyelve arra, hogy állás közben sűrűsödik!

Gyümölcslevesek esetén a legkézenfekvőbb dísz a hozzávalók valamelyike, melyből még az elején félreteszünk egy keveset. Ezúttal én a málnát használtam dekorációnak, és egy kis tejszínt.

További díszítési ötletek:

  • tejszínhab (készíthetünk színes habokat is !)
  • darált dió, mandula, mogyoró
  • színes- vagy csoki tortareszelék
  • gyári édességek (Smarties, M&M-s)
  • rászórt kakaópor, fahéj, porcukor stb
  • gyümölcsszörpből rálocsolt nonfiguratív minta (ügyesebbeknek remekmű)
  • elfektethetünk a leves tetejére egy hajszálvékonyra vágott citrom-, vagy narancskarikát, illetve behasítva rátűzhetjük a leveses csésze szélére
  • mentalevél
  • egy gombóc fagyi
Megjegyzés: a fotón keveseb tejet tartalmaz, mint a receptben, de annyira sűrű lett, hogy fel kellett öntenem még tejjel, értelemszerűen a színe halványodott.

2008. június 17., kedd

Zabpelyhes túrógombóc


Gyors, finom, egyszerű. Amolyan pont vizsgaidőszakra való, de tényleg. Elkészíteni annyi időbe telik, mint összedobni egy szendvicset (ha nem számolom a hűtőben eltöltött 1 órát).
Íme a hagyományos túrógombóc kicsit másképp:

hozzávalók (3 adag)

500 g túró
130 g búzadara
2 tojás
1 ek folyékony édesítő (vagy 3 ek cukor)
1/2 kk só
1/2 citrom
60 g zabpehely

elkészítés


A túrót beleteszem egy nagy tálba, ráreszelem a citrom héját, ráfacsarom a levét, összegyúrom a búzadarával, tojással, édesítővel és a sóval. Hűtőbe teszem 1 órára.
Közben aranszínűre pirítom a zabpelyhet egy teflonos serpenyőben pár perc alatt.
Amikor összeállt a tészta, vizes kézzel dió nagyságú gombócot formálok belőle, kb. 22 gombóc lesz ebből az adagból.
Egy edényben felteszek vizet melegedni, beleszórok sót. Forrás után beleteszem a gombócokat, és közepes lángon főzöm addig, amíg fel nem jönnek szép sorban a víz tetejére.
Amikor elkészül, lecsöpögtetem, még melegen a zabpehelybe forgatom. Persze lehet bármi másba is hempergetni, attól függően, hogy épp mi van otthon, illetve hogy megengethetünk-e magunknak szénhidrátot vagy sem. Ha mégis a bűnözés útjára tévedünk, akkor darált dióba, durván apróra vágott mogyoróba vagy akár zsemlemorzsába is forgathatjuk cuki kis gömböceinket.
Azonnal tálalom
cukrozott tejföllel: 1 doboz tejfölbe 1 csomag vaníliás cukrot elkeverek és kész is.

Schobert Norbert: Fogyj sütivel!

2008. június 8., vasárnap

Júniusban is Nigella!


Jövő héttől bőven válogathatunk Nigella főzőműsoraiból nemcsak a Spektrumon, hanem a TV Paprikán is.

A Spektrum három sorozatot is útjára indít:

  • Nigella minden esetre
  • Nigella ünnepi lakomái
  • Nigella karácsonyi lakomája

Nigella minden esetre
Eredeti cím: Nigella express
13 x 30 perc

Kedvenc házi istennőnk ebben a sorozatban gyorsan elkészíthető ételeket mutat be, szokásos imádnivaló stílusában.

Nigella Lawson ismét a Spektrum Televízió képernyőjén új, 13 részes sorozatával. Az elfoglalt szakácsnő, műsorvezető, anya és feleség most olyan fogásokat mutat be nekünk, amelyek expressz gyorsasággal elkészíthetők bármikor, bárhol, bármilyen alkalomra.

"Imádok enni, és imádok főzni, de mint mindenki más, én is szinte mindig rohanok. Így pedig nehéz összeegyeztetni a tennivalókat: gyerekek, munka, család és még mennyi minden... De ezért nem mondok le egyetlen étkezésről sem. A megoldás: a gyorsaság!" - tartja a világ egyik kedvenc szakácsnője, s új műsorában be is bizonyítja, hogy nem kell lemondani az ízletes, különleges ételekről akkor sem, ha mindössze fél óránk van az elkészítésére. A legtöbb dolgos ember többnyire olyan fáradtan ér haza egy sűrű hétköznap estéjén, hogy megmozdulni sincs kedve, nemhogy főzni. Pedig egy kellemes vacsora a párunkkal, barátainkkal vagy csak egyedül a tévé előtt, méltó megkoronázása lehet a napnak.

Nigella ezért olyan recepteket dolgozott ki, melyeket bármelyik este expressz sebességgel készíthetünk el. Egészséges és finom családi fogás lehet a gyors csibepecsenye izgalmas wasabiöntetes salátával. Barátnőinek a szakácsnő gyakran készít ropogós sült kalmárt, fokhagymás majonézzel. Ezzel mindig nagy sikert arat. Magányos estéit villámgyorsan elkészíthető mustáros karajjal teszi kellemesebbé, mely után karamellás croissant-felfújtat falatoz. Aki Nigellától tanul, akkor sem ijed majd meg, ha többfogásos menüt kell készítenie egy nagyobb társaságnak, expressz sebességgel. A sorozat második részében bemutatott háromfogásos vacsora ugyanis szűk fél óra alatt elkészíthető. Az előétel királyrák fűszeres mártogatóssal, a főétel chorizóval (kolbásszal) sült kagyló és mellé római köményes, sherys csicseriborsó. A lakoma desszertje egy percek alatt elkészíthető, mennyei csokoládéhab.

Nigella imád mindent, ami olasz, de leginkább az ételeiket. "Ebben az a legjobb, hogy ahhoz, hogy olaszosat főzzünk, nem kell semmiféle bonyolult trükk és gyorsító eljárás, ugyanis az olasz konyha eleve expressz konyha!" - magyarázza a szakácsnő, majd olyan étkek elkészítésének titkaiba avatja be a nézőt, mint a linguini (tésztaféle) citromos-fokhagymás gombával, a csirke alla cacciatore, melyet legszívesebben családjának készít el, vagy a calabriai báránysült csilivel és olajbogyóval. Édességként pehelykönnyű tejszínes Amaretto-habot kínál. Nigella küldetésének érzi, hogy stresszmentessé tegye a főzést. A gyorsan elkészíthető fogásoknak köszönhetően ezentúl bárki fejvesztett kapkodás nélkül dobhat össze szép, különleges, és ami a legfontosabb, ízletes ételeket - minden esetre.

NIGELLA MINDEN ESETRE

nap


ismétlés


#01 - Villámgyors hétköznapok

06.23

9:45

06.23

16:15

#02 - Versenyfutás az idővel

06.24

9:15

06.24

15:50

#03 - Olasz módra gyorsan

06.24

9:50

06.24

16:25

#04 - Hétköznapi csodák

06.25

9:15

06.25

15:55

#05 - Útközben

06.25

9:50

06.25

16:30

#06 - Villámreggelik

06.26

9:10

06.26

15:45

#07 - Gyors nyugtatók

06.26

9:45

06.26

16:20

#08 - Váratlan vendégek

06.27

9:10

06.27

15:45

#09 - Könnyen,gyorsan,latinosan

06.27

9:45

06.27

16:20

#10 - Gyors, gyors, lassú

06.30

9:10

06.30

15:45

#11 - Villám-retró

06.30

9:45

06.30

16:25



Nigella ünnepi lakomái
Eredeti cím: Nigella Feasts
13 x 30 perc

Nigella ebben a sorozatában ünnepi lakomákat készít családjának, barátainak, kollégáinak, valamint különböző, a világ más-más pontjáról származó embereknek. Láthatjuk, hogyan teszi szebbé ételeivel a nagy ünnepeket, de azt is elleshetjük tőle, hogy miként lehet ünnepivé varázsolni a hétköznapokat is.






NIGELLA ÜNNEPI LAKOMÁI

nap


ismétlés


#01

06.13

9:15

06.13

15:55

#02 - Hétvégi csodák

06.13

9:50

06.13

16:30

#03 - Mesés vacsorák

06.16

9:10

06.16

15:45

#04 - Vicces ételek

06.16

9:45

06.16

16:20

#05 - Egész nap reggeli

06.17

9:15

06.17

15:50

#06 - Csokoládé-mennyország

06.17

9:50

06.17

16:25

#07 - Úton-útfélen

06.18

9:15

06.18

15:50

#08 - Egy egzotikus este

06.18

9:50

06.18

16:25

#09 - Magányos örömök

06.19

9:15

06.19

15:45

#10 - Főszereplő desszertek

06.19

9:50

06.19

16:20

#11 - Fűszeres falatok

06.20

9:15

06.20

15:50

#12 - Jókedvű fogások

06.20

9:50

06.20

16:25

#13 - A testnek és a léleknek

06.23

9:10

06.23

15:40




Nigella karácsonyi lakomája
Eredeti cím: Nigella’s Christmas Kitchen
3 x 30 perc


Főzni öröm - állítja Nigella, és azt is mondja, hogy ez alól nem lehet kivétel a karácsonyi főzőcskézés sem. Ha idegeskedünk karácsonykor, akkor valamit nagyon rosszul csinálunk. Figyeljünk inkább Nigellára, aki megint remek ötleteket ad: mivel kínáljuk a vendégeket, ha sokan gyűlnek össze nálunk, és ha mindenkit mardos az éhség. Szakácsnőnk sohasem tagadja, hogy nagyon inspirálják a külföldi útjai. A karácsonyi falatkákhoz és édességekhez például a Salzburgi Vásáron gyűjt ötleteket.

NIGELLA KARÁCSONYI LAKOMÁJA

nap


ismétlés


#01

06.11

9:10

06.11

15:45

#02

06.11

9:45

06.11

16:25

#03

06.12

9:15

06.12

15:45


A TV Paprikán Nigella további 2 műsorát követhetjük nyomon:

  • Nigella!
  • Nigella falatozója


Nigella!
Eredeti cím: Nigella!
19 x 30 perc


Vendégek:
Val Kilmer, Charlotte Church, Sally Lindsay, Jane Seymour, Meera Syal, Brooke Shields, Stephen Fry, Greta Scacchi, Jayne Middlemiss, Ruby Wax, Neil Mossey, Tom Conti, Eamonn Holmes, Jo Brand, Lulu, Ronni Ancona, Joan Rivers, Graham Norton

Nigella az ismeretterjesztő-főzős műsorok gyűrűjéből kilépve a talk show-k világában is próbára tette képességeit 2005-ben.
A Nigella! más, mint amit az átlagos beszélgetős műsoroktól megszokhattunk: Nigella vendégei, a film és a politika világából érkező prominens személyiségek (mint Val Kilmer vagy Brooke Shields) nem restek felgyűrni az ingujjukat, és egy kis baráti csevej keretein belül vidáman kuktáskodnak az isteni Nigellának.
Nigella körül bizony nem minden csak a főzésről szól. Ebben a műsorában egészen más oldaláról mutatkozik be: az olyan komolyabb és kevésbé komoly témák kiaknázása mellett, mint a szülői mesterség nehézségei vagy a legújabb táskadivat, kiváló humorát is megcsillantja! "Imádok ironizálni, és nem hiszem, hogy ez rossz dolog lenne" - hangoztatja Nigella, és hát igaza van!

Nigella!

nap


ismétlés


#05 – Jane Seymur

06.10

16:00

06.13

12:00

#06 – Meera Syal

06.17

16:00

06.20

12:00

#07 – Brook Shields

06.24

16:00





Nigella falatozója
Eredeti cím: Nigella Bites
Széria 1 -> 5 x 30 perc
Széria 2 -> 10 x 30 perc

Újabb TV Paprika-baki. Arra jöttem rá, hogy a csatorna által meghírdetett Nigella falatozója 22. és 23. része nem is létezik, ugyanis mindössze 15 részes (első és második széria együtt, összesen 15 rész) Tehát a 22. és 23. rész nem más, mint a 8 részes Forever Summer 7. és 8. epizódja. Hehh! Milyen jogon olvasztja össze ez a magyar csatorna Nigella e két különálló műsorát?

Pár szó a műsorról is: A táplálékunk legyen több puszta energiaforrásnál - ez Nigella jelmondata. Ő nem titkolja, hogy imád enni és szórakozni. Nigella konyhájába megtanuljuk, hogyan kell könnyen és gyorsan elkészíteni egy jó ételt, főzzünk akár magunknak, akár egy egész baráti társaságnak vagy a családnak. Háziasszonyunk lépésről lépésre bemutatja az ételek elkészítését.

NIGELLA FALATOZÓJA

nap


ismétlés


#22 - Zöld

06.11

21:30

06.13

19:00

#23 - Borostyánsárga

06.18

21:30

06.20

19:00

#01 – Dobjuk össze

06.25

11:00



#02 - Vendéglátás

06.28

11:00





Nigella egyéb tv-műsorai:

Forever Summer
Eredeti cím: Forever Summer with Nigella
8 x 30 perc
Epizódcímek: sárga, fekete, pink, fehér, piros, barna, zöld, borostyánsárga

2002-ben sugározta a Channel 4. Na ez az a műsor, mellyel még nem találkoztam sem a Spektrumon, sem a TV Paprikán. Gondoltam első ránézésre. Azonban dehogynem! A TV Paprika ebben a hónapban vette a bátorságot, és Nigella falatozója címen futtatja. Nem tudom, hogy a Spektrum is beleesett-e ebbe a hibába, mert amikor ott futott a falatozós műsor, akkor én nem néztem. Ez azért elég megdöbbentő. Kicsit olyan, mintha a Walt Disney által fémjelzett Timon és Pumbát az Oroszlánkirály 3. részeként dobták volna piacra a magyarok, mert mit számít, hogy különálló mesefilm, 1-2 szereplő egyezik az Oroszlánkirályból jól ismert hősök közül.
Na mindegy. Szóval Forever Summer nálunk is fut, csak más néven, mégpedig: Nigella falatozója 16-23. epizód.



Nigella karácsonya
Eredeti cím: Christmas Special
1 x 60 perc

Karácsony egyszer van egy évben, mondja Nigella, s ennek szellemében készül - családjával együtt - az ünnepekre. Míg a gyerekek a fa és a lakás díszítésében segédkeznek, addig Nigella az ünnepi lakomáról gondoskodik. Szokásához híven egyszerű, gyorsan elkészíthető de annál ízletesebb finomságokkal lepi meg nemcsak a családját, hanem a barátait is. Megtudhatjuk remek savanyúságának a receptjét, és, hogy miként készíti el a lencsefőzeléket. Elénk varázsol tésztát diós-sajtos mártással, rák-egytálételt, fűszeres burgonyát, bélszínt. Desszertnek pedig mogyorós karamellel megbolondított fagylaltot és kandírozott gyümölcsökkel díszített csokoládétortát.


Így végezetül nézzétek meg, hogy Nigella hogyan dob össze villámsebességgel egy magyar szendvicset. :) Ami nem tipikusan magyaros jellegű, de a gesztus igazán aranyos, hogy rólunk nevezte el, és nem egy másik kelet-európai országról.


www.spektrumtv.hu
www.tvpaprika.hu
www.port.hu
www.nol.hu
www.eletmod.hu